2009. július 31., péntek

Tejmentes rizsfelfújt


Hozzávalók:
  • 1 bögre rizs
  • 1 bögre rizstej
  • 5 tojás
  • 4 ek liszt
  • 4 ek nádcukor
  • 1 cs. vaníliás cukor

A rizst a rizstejjel és egy bögre vízzel megfőzöm,majd hagyom kihülni.
A tojásfehérjéket kemény habbá verem.A sárgát a többi hozzávalóval gépi habverővel habosra keverem.Beleforgatom a kihült rizst,majd óvatosan a fehérjehabot.Kivajazott tűzálló tálba teszem.Előmelegített 180°C-os sütőben 5 percig sütöm,majd 150°C-on még 20-30 percig (nekem kellett a 30).Gyümölcslekvárral vagy gyümölcsszósszal tálalom.

Hamis pesto


Olaszkonyhaimádók lévén gyakran készítek pesto-s spagettit, de eddig a boltban kapható üveges szószokból válogattam. Tegnap viszont a konyhaablakban gyönyörűen virító üdezöld bazsalikomra esett a tekintetem, így nem is készíthettem mást, mint friss, kedvenc spagettifeltétet. Isteni lett.
Bár az olajos magvak bevezetését, már 1 éves kor után meg lehet kezdeni, én mégis várok vele egy kicsit, az allergiás reakciót kikerülendő.
Tehát a hamis pesto-ba, nem tettem darált fenyőmagot...tudom tudom, hogy a pesto- ezért pesto, de nagyon finom lett, és összehasonlítva a boltival, sokkal élénkebb zöld színű, könnyebb, krémesebb, és természetesen frissebb.

Hozzávalók:
- egy maréknyi friss bazsalikomlevél
-1oo g Grana Padano sajt(lehet keverni Pecorino-val fele-fele arányban)
-egy gerezd fokhagyma
-egy közepes szál póréhagyma
- extra szűz olívaolaj
-pici só

Elkészítés:
az eredeti pestoreceptbe nem kell póréhagyma, de én ellensúlyozandó az olívaolaj kesernyés mellékízét, üvegesre pároltam a karikára vágott pórét, majd egy percre megfuttattam az összevágott fokhagymát. Mialatt a hagymák párolódtak, egy mélyebb tálba beleraktam a megmosott bazsalikomleveleket, nagylyukú reszelőn lereszeltem a sajtot, kicsit megsóztam, egy-két evőkanál olívaolajjal meglocsoltam. Ezt a keveréket, botmixerrel lassú fokozaton elkezdtem pépesíteni, és mikor már nem láttam az olajat, újabb kis adagot öntöttem a péphez, és így tovább, míg egy világoszöld homogén krémes masszát nem kaptam. Levettem a tűzről a fokhagyma- póréhagyma keveréket, hozzáadtam a "pesto"péphez és összeturmixoltam.
Az egész nem tartott tovább 1o percnél, ami éhes gyermekek esetében nagy kincs:)))

Tipp:Miközben a "pesto" készül, fel lehet tenni a spagettivizet főni, egy csipet sóval így minden egyszerre lesz kész. Jó étvégyat!

2009. július 30., csütörtök

Mi lesz ebből a gyerekből?

Nem szabad!-fenyegette apa. A kicsi engedelmesen tekintett rá, és abbahagyta. Ehhez még Te nagyon kicsi vagy.-magyarázta anya. A gyermek engedelmesen visszahúzódott.
Még ez se jó!-nevelte az apja. Az meg nem helyes.-mondta az anyja. Amikor a felnőttek beszélnek, a gyereknek csöndben kell lennie.-figyelmeztette egy felnőtt. Tehát hallgatott szerényen.
Ne legyél már olyan buta!-szidta a tanítója.És a fiú nem kérdezett többet. Kétbalkezes szótlan kuka!-unatkoztak mellette a lányok. Hát ez sem bátorította....Ne ülj állandóan itthon!-mérgelődött az apja. Mit keresel az utcán?-kifogásolta az anyja. Úgy tűnik ez a gyerek nagyon zárkózott.-mondta az orvos. Túl csendes. Alig beszél. Egyetlen önálló gondolata sincs, de nem is kérdez semmit. Álmodozó. Mi lesz ebből a gyerekből?-mondta a tanár. Semmire sem tudom használni.-ítélkezett a főnöke. Testileg egészséges.-mondta az orvos. Milyen szép gyerek volt!-sugdolóztak a szomszédok. Mindenki csak vele törődött,a család, az iskola, nem hiányzott neki semmi.
Mégsem tud az élet nehézségein úrrá lenni. Szegény szülei!!!

(Horváth- Szepesi: Boldog szülő, boldog gyermek)

2009. július 27., hétfő

Gyors zöldséges rizs

Sajnos mire lefotóztam volna az ételt,a nagyja már elfogyott:)Hozzávalók:
  • rizs
  • fagyasztott répás-brokkolis-karfiolos zöldségkeverék
  • növényi tejszín
  • pici só
  • pici olaj
  • Dupla vízben megfőzöm/párolom a rizst.Kevés vízben pici sóval,pici olajjal megpárolom a zöldségeket.Ha puha,beleöntöm a tejszínt és felforralom.Összekeverem a rizzsel.Kezdő evőknek pépesítve lehet adni.Nagyon népszerű Nálunk ez az étel.

    2009. július 21., kedd

    Tudásszomj


    "Mi a fontosabb?Amit Ő tapasztal(érzékel,átél)?Vagy amit mi akarunk "megtanítani"?Gondoljuk meg:hogyan tanulja a gyerek 0 és 2-3 éves kora között az anyanyelvét?Mondhatnám:oda se figyel!Nem tanítással tanul!Hanem?Spontán utánzással.Nem tud nem utánozni!A kisgyerek-mondja Rudolf Steiner-totális érzékszerv éskiszolgáltatott utánzó.Egész testével,egész lényével:érzékel.Lényével,figyelmével-anélkül,hogy tudná-kint van a külvilágban.Mondhatnám,"magán kívül van".Innen a bámulatos teljesítmény-például a "nyelvtanulásban".Persze,csak ha van,aki vele,aki körülötte beszél...(És ez nem a képernyő!)Ő együtt "rezeg" az élő szervezettel...De tényleg!A rekeszizma,a mellkasaa hangszálait beidegző izmok rezonálnak a beszélő izommozgásaira,"utánozzák".

    És persze mindent utánoz!Nemcsak a beszédet,hanem a mozgást is,nemdcsak az embert,hanem az állatokat is-a kocsi oldalán mászó katicabogarat is-és még mi mindent,a szelet,a tüzet,a vizet-,és persze az autót,a motort,a repülőgépet és a rakétát...

    Ne tanítsuk a kisgyereket!Hagyjuk tanulni!

    A nyár,a körülöttünk feltámadt,megelevenedett érzéki világ évszaka-a nyár az érzékelés,az átélés kitüntetett ideje."
    Dr.Vekerdy Tamás

    2009. július 17., péntek

    Hozzátáplálás kezdete: Első lépcső

    A kulcsszó: ha eljött az ideje

    Az anyatej gyermekünk legfontosabb tápláléka legalább 6 hónapos korig. Mivel és szoptatásban vagyok otthon, most a tápszeres csecsemőkre nem térek ki külön, de ott valamivel hamarabb ajánlott elkezdeni.Honnan tudhatjuk, hogy a babánk elég érett-e ahhoz, hogy a szoptatáson kívül más ételt is kapjon? Ha már kinőtt egy-két fogacska a szájban, és előszeretettel használja is őket rágcsálásra, ha már képes egyedül megülni, és ha azt vesszük észre, hogy már nem tolja ki a kanalat a szájából és érdeklődik az ételek iránt, eljött az ideje, hogy megismertessük a szilárd ételek világával. Ezt a fejlettségi szintet a babák nagy része hat hónapos korában éri el. De ne általánosítsunk. Az én fiam kb nyolc hónaposan érte el, azelőtt gyakorlatilag zárt szájjal utasította el a legtöbb ételt, csak egykét kanál gyümölcsöt evett. A lényeg, hogy semmit ne erőltessünk, csak azért, mert fejünkbeverték ezt a 6 hónapos szót. Ismerek olyan szoptatott gyermeket, aki 4 hónaposan kinézte az ételt a szülei szájából, és olyat is, aki 1 éves koráig mindent elutasított. Míg szépen fejlődik, jókedvű, kiegyensúlyozott, nincs okunk a félelemre, hogy éhenhal:)) Használjuk itt is az ösztöneinket, s ismerjük fel, a megváltozott helyzetet, érdeklődését, nyugtalanságát, esetleges levertségét.

    Elképzelhető azonban, különösen, ha a csecsemő fél évnél fiatalabb, hogy a fokozott szopási és rágási igényt valami más okozza. Például ha náthás, ha az édesanya szokatlanul feszült, akkor gyakoribb szopásban keres vigasztalást. Pusztán a fogzás is kiválthatja a rágást, ha jólesik az ínynek. És ilyentájt van egy fejlődési ugrás is a babáknál, mikor egyik napról a másikra fokozódik az étvágyuk, ám ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy készen áll a hozzátáplálásra.
    Arról persze könnyedén meggyőződhetünk, hogy melyik helyzettel állunk szemben. Ha ilyenkor elutasítja finom próbálkozásainkat, gyakoribb szoptatással fokozzuk tejtermelésünket, és napoljuk el a hozzátáplálást. Ha betegségre gyanakszunk, várjunk négy-öt napot, és ha a kicsin nem jelentkeznek a megfázás vagy más fertőzés tünetei, de a fokozott szopási, rágási igény sem csillapodik, kínáljuk meg egy falat gyümölcspéppel, és figyeljük, mit szól hozzá.(persze ,ha lázas állapottal jár, vigyük orvoshoz) Ha szemmel láthatóan élvezi és nem tolja ki a nyelvével, biztosak lehetünk benne, hogy itt az ideje, hogy anyatejen kívül mást is bevezessünk.

    Hozzátáplálás vagy elválasztás?

    A két fogalom nem ugyanazt a metódust takarja. Hozzátáplálásról akkor beszélünk, ha a baba táplálásában még mindig a szoptatást szeretnénk előtérbe helyezni, és az anyatej, mint fő táplálék mellett kap csak a kicsi szilárd ételt. Elválasztásról pedig akkor, ha a mama már nem szeretne szoptatni, vagy a baba utasítja el a mellet, ilyenkor természetesen a szilárd ételek irányába tolódik a hangsúly.
    Hozzátáplálás esetén a szilárd ételt mindig a szoptatás után kínáljuk a babának, először célszerű a déli szoptatás idején próbálkozni. Elválasztáskor a szoptatás előtt is megkínálhatjuk a kanállal, így szépen, fokozatosan csökkenthetjük a szoptatások hosszát és mennyiségét.

    A baba első ételei

    A legcélszerűbb és legegészségesebb, ha a szilárd ételek bevezetését a gyümölcsök présnedvével kezdjük, később gyümölcspépet és gyümölcspürét is adhatunk. Kicsit később próbálkozhatunk párolt zöldségfélékkel is, de ezeket érdemes passzírozva vagy turmixolva, pép, esetleg főzelék formájában adni.
    Fontos, hogy bizonyos ételekkel túl korán nem szabad próbálkozni, mert azok allergiás reakciót válthatnak ki a kicsinél. Kerüljük a tej és tejtermékeket, a búza, árpa, zab és rozstartalmú ételeket, de tojást és mézet se adjunk még a kicsinek.
    Porontyaink az édes anyatej után nem igénylik a sót, a fűszerezést, ezért a főzés során ezek használatát nyugodtan elhagyhatjuk. A cukor és a zsír is kerülendő, felesleges még ezekkel terhelni a babák szervezetét.
    Ha valamelyik gyümölcs vagy zöldségpürét túl sűrűnek találjuk, főzőlével, főtt krumplival, tisztított vízzel,lefejt anyatejjel vagy tápszerrel is hígíthatjuk.

    Új étel bevezetése

    Az új ételeket egyenként vezessük be, kb 1 hetet várva egy-egy étel között. Ez azért fontos, mert így nyilvánvaló lehet, hogy bizonyos tünetek – kiütés, hasmenés, székrekedés – vajon az újonnan bevezetett ételnek köszönhetőek-e.
    Először mindig csak kis mennyiséggel kínáljuk meg a babát – az új ételből eleinte egy-két kanálka is bőven elég lehet neki.
    Ha gyermekünket szeretnénk egészséges táplálkozásra szoktatni, érdemes már egészen kicsi kortól mellőzni a tápérték nélküli ételek fogyasztását, például chips-ek, ropik, ízesített italok, üdítőitalok, vagy a csokoládék...

    Ideális kezdő ételek:

    Számos alkalmas étel áll rendelkezésre, hogy bevezetéskor elsőként kínáljuk. Ezek közé tartoznak, lehetőleg rovarirtószermentes bio változatban:

    gyümölcsök:
    • alma
    • körte
    • banán
    • papaya
    • avokádó
    zöldségek:
    • sárgarépa
    • brokkoli
    • édesburgonya
    • burgonya
    • sütőtök
    gabonaféleségek:
    • rizs
    • babarizs
    • köles
    Ezen gyümölcsök, és zöldségek mindegyike főzhető(kivéve a banánt), és finomra pürésíthető
    Ez a kezdetben nagyon fontos, hiszen rágófogak hiányában könnyen öklendezhet, és akár a légcső bekerülhetnek a nagyobb ételdarabok. A rágást, fokozatosan, érettségi szintjének megfelelően sajátítja el.
    A lista tartalmazza a legédesebb zöldségeket, amelyeknek magas szénhidráttartalmuk az energia előállításához, vitamintartalmuk, pedig az immunitás fejlődéséhez, és megóvásához szükséges.
    Az ételeket, miután egyenként, és időthagyva bevezetésre kerülnek, később ízlés és a baba
    igénye szerint kombinálhatjuk.

    Fontos!
    ebben a korai szakaszban kerüljük a tejtermékeket, a glutént tartalmazó gabonákat, és a tojást. Kimondottan allergének.A tejtermékek a legmagasabb helyezést értek el az allergialistán, ezért bevezetésüket jobb elkerülni, legalább a kilencedik hónapig, a tehéntejet, ha lehet 2 éves korig. Helyette adhatunk pl.rizstejet... A tejtermékekkel kapcsolatosak a felső légúti betegségek, a, középfülgyulladás(otis media), valamint számos bőrbetegség.
    Hasonlóan a búzaalapú ételek ,valamint ezek pépjei irritálhatják a baba bélrendszerét.
    Habár könnyebb a kereskedelmi forgalomban lévő bébiételeket használni, mégis a legjobb elkerülni a gyermek 12 hónapos koráig, hogy csökkentsük gyermekünk intoleranciás reakciójának kialakulását, az ilyen ételekkel szemben. Ne dőljünk be a sok bébiételgyártó reklámjának. Ők a profitot, mi a gyermekünk egészségét tartjuk szem előtt!!!
    Folytatjuk:)

    Tévhitek: Szoptatás (frissítve:)

    9 tévhit a szoptatással kapcsolatban

    A szoptatással kapcsolatos tévhitek mindig is keringtek és mindig is fognak a köztudatban, megtévesztve ezzel az édesanyákat. De mi most lerántjuk a leplet, íme:

    1. Közvetlenül a születés után nem érdemes a mellre tenni a babát, mert az édesanyának még úgysincs teje.

    Nem igaz! A tévhittel ellentétben, emlőmirigy már a terhesség 16. hetétől készen áll a tejtermelésre és el is kezdi termelni az előtejet (kolosztrumot), ami a szülés után az újszülött rendelkezésére áll. Ezért konkrét akadálya nincsen a szoptatásnak, így a szülés után 1-2 órával(de legjobb lenne azonnal!!! sőt, ha hagynánk újszülött babánkat,fel is mászna a mellbimbóhoz egyedül:) már nyugodtan etethetjük.

    Az előtejnek létfontosságú szerepe van. Jóval magasabb zsírtartalmú, minta a későbbi anyatejé, ezért a pici számára is jobban emészthető. Bevonja az újszülött bélfalát, megakadályozva ezzel a kórokozók megtelepedését; elősegíti a hasznos bifidusz flóra kialakulását, és hashajtó hatású, ezzel csökkenti a sárgaság kialakulásának esélyét ill. annak mértékét. Antibakteriális. E mellett a lelki tényezőket se hanyagoljuk le. A szülés utáni mellre tevés megnyugtatja a babát, növeli biztonságérzetét ebben az új, hideg, világos világban.

    2. A baba legfeljebb csak 20 percig lehet mellen

    Természetesen nem igaz! Addig kell szoptatni, míg a babának is jó esik. A fenti tanács abból a téves elképzelésből származik, hogy ha a baba túl hosszú ideig szopik, az a mellbimbó “felázásához” és kisebesedéséhez vezet. A mellbimbó sebesedését azonban a legtöbb esetben a nem megfelelő mellre helyezés okozza. Amellett, hogy nem az okot szünteti meg, a szoptatási idő korlátozása azért sem megfelelő megoldás, mert egy lassabban vagy gyengébben szopó csecsemő számára lehetetlenné teszi, hogy kiürítse a mellet. Ez elégtelen súlyfejlődéshez és a tejtermelés csökkenéséhez vezethet, nem beszélve arról, hogy a mell csomóssá, gyulladtá válhat.

    3. Szoptatás előtt az anyának fertőtlenítenie kell a mellét!

    Nem igaz! Nincs szükség a szoptatás előtt mellfertőtlenítésre, egyrészt felesleges másrészt káros is lehet. A szappan és a fertőtlenítőszerek rendkívüli módon szárítják a bőrt, melynek következtében a mellbimbó és a bimbóudvar bőre kirepedezhet, utat nyitva ezzel a kórokozóknak. A fertőtlenítőszer (különösen a klór) ekcémát okozhat a csecsemő szája körül, a szaga pedig arra késztetheti a babát, hogy elutasítsa a szopást. Nem kell törölgetni a mellet, mert az anyatej anyagai gyulladáscsökkentő hatásúak. Összetevői védenek a betegséget okozó baktériumokkal, vírusokkal szemben. Kiváló sebgyógyításra.

    4. Mellgyulladás, kisebesedés esetén nem szabad szoptatni az érintett mellből!

    Nem igaz! Csak maga a fájdalom szabhat gátat a szoptatásnak. De nem árt tudni, hogy mellgyulladás esetén a gyógyulása érdekében a legfontosabb dolog a mell minél alaposabb és minél gyakoribb kiürítése, amit természetesen a csecsemő tud a legjobban elvégezni. Kisebesedett mellbimbó alkalmával használhatunk bimbóvédőt, mely kifejezetten erre a problémára gyógyír lehet. Vékony szagtalan szilikonból vagy gumiból készül. Szoptatásnál alkalmazható, bár erről megoszlanak a vélemények...a helyes szopási technikát viszont akadályoztathatja, és így kevesebb tej termelődhet...

    Nekem ez nem jött be, én hagytam napoztatni kb 1-2 percet, illetve mindig rajta kell hagynunk a baba nyálát, és anyatejet, és úgy szabadlevegőn megszárítani. Egyszer használtam tiszta lanolinos krémet, de valószínű az idő és a fentiekben leírtak többet segítettek. A lanolinos bimbóvédőkrém, viszont a legjobb szájfény,és ajakápoló:)

    5. Befelé forduló mellbimbó esetén nem lehet szoptatni!

    Nem igaz! Ha valaki ilyen problémával küzd már a terhesség ideje alatt is érdemes erre odafigyelni és kezelni a problémát. Vannak kifejezetten erre a nehézségre kifejlesztett eszközök, melyek hatékony és fájdalommentes segítséget tudnak nyújtani. A legideálisabb már a terhesség idején használni, de a szülés követően is hasznos segítség tud lenni. Befelé forduló esetén nem szabad dörzsölni a mellbimbót, mert akkor csak kisebesedik, és lapos vagy forduló mellbimbónál gyakoribb a sebesedés. Érdemes inkább mellszívót használni, vagyis pumpálni előtte, hogy vákuum hatására egy kicsit kidülledjen.

    6. Fel kell függesztenie a szoptatást, ha az édesanya elkapott valamilyen fertőzést!

    Nem igaz! Nagyon-nagyon ritka kivételektől eltekintve a szoptatás nemhogy kárára lenne a babának, hanem éppen hogy az védi meg őt a fertőzéstől. A legtöbb fertőzés cseppfertőzés útján terjed, és a kórokozóval a csecsemő valószínűleg már azelőtt találkozott, hogy az édesanyán megjelentek a tünetek. Mivel az édesanya specifikus ellenanyagokat termel az adott vírussal vagy baktériummal szemben, amelyeket a tején keresztül a kisbaba is megkap, a legtöbb esetben a gyermek meg sem betegszik, vagy ha mégis, sokkal enyhébben, mintha nem szopizna.

    7. Ha az anya gyógyszert szed, akkor nem szoptathat!

    Nem igaz! Nagyon ritkán fordul elő olyan helyzet, amikor az édesanyának olyan gyógyszert kell szednie, ami mellett nem táplálhat. Ha mégis ilyen előfordulna, akkor kizárólag orvosi javaslatra és nagy odafigyeléssel, orvos utasításának pontos betartása mellett szabad csak alkalmazni. Csaknem minden gyógyszercsoportban található olyan alternatíva, ami összeegyeztethető a szoptatással. De erre is oda kell figyelni és bármilyen más gyógyhatású készítmény szedése előtt, vagy mellékhatások jelentkezésekor feltétlenül tájékoztatni kell az orvost.

    8. A szoptatás tönkreteszi a mellek formáját!

    Nem igaz! Sajnos a szoptatástól függetlenül is megváltoznak/megváltozhatnak a mellek, kisebb nagyobb mértékben. Igaz, hogy a várandósság alatt a bőr a melleken megnyúlik, ezzel is felkészül a baba táplálására. Ám a melltartó mellőzése, a terhesség alatt felszedett súlyfelesleg, a gének, a kor mind olyan tényezők, melyek befolyásolják a mellek formájának alakját. Sajnos van, ami ellen nem tudunk minden esetben tenni, ezért ne is hibáztassuk a terhességet, és ne ódzkodjuk az emlőből való etetéstől.

    9. Fogyaszt vagy sem?

    Mi az igazság: a szoptatás fogyaszt? Igen is meg nem is! Az emlőből való etetés alatt mintegy 500-800 kalóriával többet éget az édesanya szervezete, mint egyébként, ezért átlagos, normális étrend mellett is mindenképpen beszélhetünk fogyásról. Minél többet szoptatunk, annál több tejtermelő hormon szabadul fel és annál gyorsabban szabadulunk meg a zsírpárnáktól is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden anyuka hamar visszanyeri régi alakját. Azok, akik már a terhességük előtt, vagy a közben is súlyproblémával küszködtek, gyakran éppen azért kénytelenek idő előtt abbahagyni a szoptatást, mert a pluszkilók bizony a tejképző hormon szintjét is jócskán lefelé nyomják.

    Felhasznált irodalom és bővebb információ: La Leche Liga oldalán

    2009. július 16., csütörtök

    Lelki köldökzsinór

    Ha kötődő nevelésről beszélünk meg kell említenem egy fantasztikus módszert az anya-magzat kapcsolatanalízist,melyet két magyar pszichoanalitikus Raffai Jenő és Hidas György dolgozott ki,és azóta kivívta a nemzetközi pszichológia világának elismarését. Egyes nemzetközi tudományos körök azt állítják, hogy Freud pszichoanalízise óta ez a legnagyobb "találmány" a pszichológia tudományában.

    MIT ÉRZÉKEL A MAGZAT?

    Erre a kérdésre a sommásan leegyszerűsített válasz: lényegesen többet, mint amennyit eddig gondoltunk. A gyermeket magzati korától kezdve információk özöne éri, amelyeket különféle biokémiai ösvényeken keresztül fogad. Ezek emléknyomokká alakulnak át és tárolódnak. A születés előtti emléknyomok, információforrások a későbbi életidőben aktiválhatók. Kiderült, hogy a babák már jóval születésük előtt komplex mozgás- és magatartásmintákkal rendelkeznek, amelyek egy része a születésük után is megfigyelhető. A magzat érzékelési rendszere a terhesség közepétől már annyira fejlett, mint a születéskor. Például fájdalmi reakciók már a hatodik(!) terhességi héttől bizonyíthatók, és kimutattak összetett érzékelési képességet is a várandósság első három hónapjában. A bőrérzékelésnek különösen nagy jelentősége van ebben az időszakban, hiszen a baba érintés útján szerzi be első kapcsolati tapasztalatait.

    Az anya depressziója, születés előtti streszszek, hormonális eltérések, immunzavarok, különféle fertőzések és környezeti befolyások, párkapcsolati zavarok, szülői beállítódások, konfliktusok, mind hatással vannak a magzat agyára, személyiségének fejlődésére, alakulására.

    Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a születés előtti életidő egyedülálló megelőzési lehetőség a későbbi életút során fellépő lelki, szellemi és fizikai zavarokra.

    Az anya-magzat kapcsolatanalízis olyan módszer, amelynek segítségével eddig nem ismert, mély kapcsolatba kerülhet egymással anya és babája, és saját kezükbe vehetik a sorsukat.

    A kapcsolatanalízis során a kismama minden alkalommal az analitikus segítségével jut el abba a mély, relaxált állapotba, ahol először a méhével veheti fel a kapcsolatot, hogy az utat nyisson a "találkozáshoz". Nagyon különös ez a megközelítés, ám van, akinek már az első, de gyakoribb, hogy csak a harmadik-negyedik alkalommal sikerül.

    Beszélgetek a kisbabámmal:

    Mikor Marci beköltözött a pocakomba a kezembe került a Lelki köldökzsinór című könyv,és elhatározta,hogy kipróbálom a módszert.Először Hidas professzorhoz mentem,de valamiért nem tudtam elengedni magam nála.Ezután találtam rá Müller Zsófira,aki azon kívül,hogy gyerekpszichológus,maga is két kisgyermek édesanyja,és mindkét babájával járt kapcsolatanalízisre.Úgyhogy hozzá jártam végig a pocakosságom alatt.És a tapasztalatok?Fantasztikusak.Már akkor tudtam,hogy Marcipán kisfiú,mikor még nem lehetett látni az ultrahangon.Nagyon nagy segítség volt végig a terhesség alatt,és a szülésnél is.A születésre a babát is felkészítettük,és nem ismmerek olyan anyukát a környezetemben,akinek ilyen fantasztikus szülése lett volna,mint nekünk.3-ra értünk a kórházba,7-kor már a karomban tarthattam Marcit.Érzéstelenítés nélkül,gátvédelemmel született.Nem sírt egyáltalán,és a kezdetektől nem volt probléma a szopival.Fél éves koráig mintababa volt.A szomszédok mindíg kérdezték,hogy biztos van kisbabánk,mert soha nem hallani gyereksírást.Azóta persze kiütközött a kos jegy-kos aszcendens természete:).De a legmeghatározóbb mégis az volt,amikor az én szkeptikus férjecském azt mondta,hogy ha lesz második babánk,mindenképp járjak vele is Zsófihoz.


    2009. július 15., szerda

    A lefejt tej tárolása

    A lefejt tej tárolása (saját, otthoni felhasználásra, egészséges, idõre született csecsemõ számára)
    Colostrum
    (a szülést követõ 6 napon belül lefejve)

    Hol? :szobahőmérsékleten
    Hőmérséklet (celsius fok):27-32 fok
    Időtartam:12 óra
    Érett tej

    Hol? :szobahőmérsékleten
    Hőmérséklet (celsius fok):15 fok
    Időtartam:24 óra
    Hőmérséklet (celsius fok):19-22 fok
    Időtartam:10 óra
    Hőmérséklet (celsius fok):25 fok
    Időtartam:4-6 óra

    Hol?:hűtőben
    Hőmérséklet (celsius fok):0-4 fok
    Időtartam:8 nap

    Hol?:hűtőszekrény belső fagyasztójában
    Hőmérséklet (celsius fok):változó
    Időtartam:2 hét

    Hol?:hűtőszekrénnyel kombinált külső fagyasztóban
    Hőmérséklet (celsius fok):változó
    Időtartam:3-4 hónap


    Hol?:fagyasztó szekrényben vagy ládában
    Hőmérséklet (celsius fok):-19 fok
    Időtartam:több, mint 6 hónap

    Forrás: The Womenly Art of Breastfeeding, 6. kiadás, La Leche League International

    2009. július 14., kedd

    "Mindent bele" receptek: Tárkonyos rakottbrokkoli, újburgonyával

    Van úgy, hogy egész nap esik, mégis főzni kellene valamit. Bevásárolni kellene menni, de a kicsi beteg stb...van úgy, hogy nem tudunk kimozdulni, mégis jó lenne enni valami finomat, táplálót, egészségeset...
    Így jártam a múlt héten.
    Ez sült ki belőle:)

    Hozzávalók:(pont ez volt otthon:)

    -fél kiló új krumpli
    -egy adag (kb 4oog) mirelit brokkoli
    -2 db tojás
    -fél pohár tejföl, egy doboz zabtejszín

    -1dl rizstej
    -kicsi olívaolaj

    -1 fej hagyma

    -csipet só, bors, tárkony
    -egy darabka parmezán sajt(Grana Padano)


    Elkészítés:
    A tojásokat feltettem főni, kb 1o percig, míg kemények nem lettek, ezalatt a brokkolit, és a krumplit, párolóedényben 15 percig gőzöltem. Kikevertem a tejfölt, rizstejet és a zabtejszínt a sóval, borssal, tárkonnyal, majd felkarikáztam a hagymát. A sütőt bekapcsoltam, 18o fokra. Kikentem olajjal egy üvegtepsit(lehet jénaiban, római tálban), majd elkezdtem a rétegezést. Alulra ment a féladag burgonya felkarikázva, féladag brokkoli, tojás(karikázva), hagymaszeletek. Kicsit megsóztam, majd jött a szósz fele, majd a krumpli másik fele, és a tetején a brokkoli ismét. leöntöttem a megmaradt tejszínes tárkonyos szósszal, és az egészet összeráztam, hogy mindenhová jusson belőle. A kész rakottast beraktam a sütőbe, kb 2o percre összesülni, majd kivettem, és rászórtam a reszeltparmezánt. Visszatettem, még 1o percre, és kicsit megemeltem a hőmérsékletet 2OO fokra. Akkor van kész, mikor a sajt aranybarnára sül a tetején. Isteni finom lett, bár egy fogzó gyermektől ne várjunk üdvrivalgást:) A gyermekeknek a kellő állagúra összeturmixoljuk, szükség szerint. Én egyéves kortól javaslom ezt a verziót, főként a tojástartalom miatt. Ha kisebb gyermekről van szó, egyszerűen kihagyhatjuk az allergén élelmiszereket(pl tojás, tejföl, hagyma) Jó étvágyat!

    2009. július 13., hétfő

    Zöldségpüré lencsével

    Nagyon egyszerű tápláló, és fehérjében gazdag ebéd lehet. Egyébként Hugo egyik nagy kedvence(már amikor van kedve enni:))

    Hozzávalók:

    -kis olívaolaj(extra szűz)
    -kb1oo g megmosott, és karikára vágott póréhagyma
    -kb15o g megtisztított, és karikára vágott sárgarépa
    -5o g vörös,vagy "klasszikus" lencse
    -kb 3-4 dl víz(tisztított, vagy babaásványvíz), de lehet előre elkésztített zöldségalaplé(csakis nátrium glutamát mentes)
    -1oog rózsáira szedett karfiol, vagy brokkoli

    Elkészítés:az olajat kissé felhevítjük, majd és kb 5 percig pároljuk benne a póréhagymát. Adjuk hozzá a sárgarépát, és pároljuk tovább, még 5 percig. Tegyük hozzá a lencsét, és öntsük fel vízzel, vagy a zöldségalaplével(azzal finomabb).Forraljuk fel , majd fedő alatt főzzük, még kb 1o percig. Most adjuk hozzá a karfiolt(brokkolit), és így együtt hagyjuk főni addig, míg minden zöldség meg nem puhul. Ha kész van, botmixerrel, vagy turmixgépben pürésítsük kellő állagúra.

    2009. július 12., vasárnap

    A bébiétel elkészítése: eszközök

    Bébiételt készíteni, vagy főzni pofonegyszerű, de mivel csecsemőről van szó, van néhány tényező-pl higiénia-, amely külön figyelmet érdemel.
    Főzés előtt mindig alaposan mossuk meg a felhasználni kívánt zöldségeket, gyümölcsöket.
    Az edényeket addig érdemes sterilizálni, míg nem kezd el gyermekünk mászni. Természetesen utána is fontos a tisztaság, de a sterilizálás fölösleges. Ha van mosogatógépünk ideális helyzetben vagyunk, mert a magas hőmérséklet segít edényeinket a legtöbb baktériumtól megtisztítani. Hugónak sosem volt cumija, sem cumisüvege, de láttam, hogy erre alkalmas
    sterilizáló gépek vannak forgalomban.



    Eszközök:
    A szükséges eszközök nagy része, mint mondjuk keverőgép, reszelők, szűrők, általában minden háztartásban megtalálhatóak, de az alábbi három nem biztos. Ezért mutatom be őket, mint "szerintem nagyon hasznos, és fontos" segédeszközöket.

    Aprítógép:
    Ez a kézihajtású gép ételaprító, különböző vágólemezeivel pürét készít az ételből, és különválasztja a magokat,és a kemény rostokat,melyeket nehéz lenne a babának megemészteni. Ideális eszköz olyan ételekhez, mint pl, a csemegekukorica, vagy a zöldbab...

    Mixer, vagy turmixgép:
    Hasznos eszköz, nagyobb mennyiség pürésítéséhez. Nekem botmixer van otthon, fémfejű, így könnyebben tisztán tudom tartani...

    Párolóedény:
    Én nem vagyok híve a teflonedényben párolásnak, de ha nincs más természetesen az is megteszi. Mikor megláttam az üzlet polcán a sajátomat, szerelem volt első látásra:). Nemcsak babakaját készíthetünk pillanatokon belül, hanem komplett fogásokat a családnak, hiszen legalább 3 szinten készíthető egyidejűleg mondjuk: brokkoli, zöldbab, burgonya, és hal. 2o perc alatt még mindig minden készen lett eddig, és kiolvasztásra is használom.
    Mindemellett meg kell hogy említsük, mennyire megőrzi az ételek tápanyag-, és vitamintartalmát...

    folyt. köv:)

    Süteményrecept (gyesen lévő anyukáknak)


    Távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és melegítsük a sütőt 160 °C-ra.

    Gőz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és erélyesen szóljunk rá Öcsire: "Nem szabad, Öcsi!"

    A margarint keverjük össze 20 dkg cukorral. A többi margarint szedjük ki Öcsi kezéből, és mossuk le a falat. Mérjünk ki 3 evőkanál kakaót. Ismét vegyük el a margarint Öcsitől. Fürdessük meg a macskát. Tegyünk hintőport és ragtapaszt a karmolásokra. Keverjünk a margarinhoz 4 egész tojást, 2 vaníliáscukrot és 30 dkg lisztet. Vegyük ki a füstölgő plüssmacit a sütőből, és nyissunk ki minden ajtót és ablakot, szellőztetés végett. Vegyük el a mobiltelefont Andikától, és biztosítsuk a férjünk főnökét, hogy nem, nem a férjünkkel beszélt az előbb. Hívjuk fel a férjünket, és készítsük fel a legrosszabbra.

    Adjunk a tésztához 1 teáskanál sót és 10 dkg durvára vágott diót (közben álljunk ellen a kísértésnek, hogy mind Andikát, mind Öcsit durvára vágjuk).

    Engedjük ki a macskát a sütőből.

    A tésztát öntsük alaposan kivajazott tepsibe. 25 percig közepes lángon süssük. Vegyük el a borotvát és a macskát Öcsitől. Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy fogalmunk sincs, hogy a borotvált macska lebarnul-e a napon. Dobjuk ki a macskát az udvarra, amíg még képes elfutni.

    Bevonó máz:

    Keverjük össze a következő hozzávalókat: 10 dkg cukor, 5 dkg olvasztott csokoládé, 5 dkg olvasztott margarin. Vegyük ki azt a k'va plüssmacit a grillsütőből, és dobjuk el. Jó messzire.

    Magyarázzuk el kedvesen a rendőrnek, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy öt fogjuk fejbe találni, miközben éppen Öcsit próbálja megmenteni a szomszéd ház tetejéről.

    Tegyük Öcsit a járókába. Adjunk a mázhoz 1/2 dl tejet, egy kevés sót, és lassú tűzön forraljuk 2 percig. Nyissunk ajtót a csengetésre, és magyarázzuk el a szomszédnak, mennyire sajnáljuk, hogy Andika bedugta a kerti slagot a spájzablakán. Ajánljuk fel, hogy megtérítjük a befőttek és a takarítószemélyzet költségét. Kössük ki Andikát az asztallábhoz. Távolítsuk el a szénné égett sütiket a sütőből. Dobjuk ki.

    Kapjunk idegösszeomlást.

    2009. július 11., szombat

    Út az életbe: Az egység megtapasztalása-az ősbizalom kialakulása

    Szerencsére egyre többet olvashatunk az ősbizalom fontosságáról, közvetlenül születés után, hogyan bánjunk újszülött csecsemőnkkel...arról azonban, hogy ez a bizalmi kapcsolat nem a születés után kezdődik, hanem, a fogantatás pillanatától nagyon keveset hallani. Az Út az életbe rovat, először erről fog szólni...

    "Ideális körülmények között,-mikor a léleknek nem kell besomfordálnia,hanem mindkét szülő szívből jövő kívánsága válik valóra jöttével-általában csodálatosak, az anyaméhben megélt első hónapok, és a magzat ilyenkor átütő élményeket szerezhet. Olyan egységben van édesanyjával, hogy teljesen a sajátjaként éli, annak életét. Magzatburok univerzumában mámoros állapotot szerezhet neki e tökéletes egység megtapasztalása,és ebben az álomszerű vízi világban nemritkán eksztatikus örömöt vált ki a végtelenség és a szabad lebegés óceánt felidéző érzése. Az anyaméh belső univerzumában, a gyermek újra átélheti a halhatatlan lélek eredetének, a transzcendens világegyetem határtalanságának, az emlékét, és optimális esetben az egész kezdeti időszakban meghatározó marad ez az életérzés. A magzatban fokozatosan erősödik az egység és a bizalom érzése. Mindez a melegség légkörében történik,az első gyermekkori fészekben,amely jóval fontosabb, mint a későbbi gyerekszoba, noha annak sokkal nagyobb figyelmet szentelünk.
    A legtöbb várandós anya nagyon szoros rezonanciában él a gyermekével, ők is ugyanolyan erősen vágyódnak az odaadás, figyelem,a védettség és a bizalom után, mint a gyermekek.
    Minél inkább átadhatja magát a leendő anya ezeknek az érzéseknek-ha családja és partnere megértően támogatja,-annál nyitottabbá válik világunk a gyermek számára is.. ahol nem fogadják el, vagy nem értik meg ezeket a női, és anyai érzéseket, a szó szoros értelmében arra kényszerítik a várandós anyát, hogy elfojtsa érzelmeit. A külvilág gyakran értetlenül áll az állapotos nő emocionális hullámzásai, túlzott érzékenysége előtt, könnyen hisztérikusnak minősítik azokat, és ezzel, akár érzelmi törést is okozhat. Az anya és gyermek, így elveszíti az áhított biztonságot. előfordul, hogy a gyermek nehezen szerzi meg, a számára oly fontos bizalmat. És hogy ne kockáztassa a biztonság utolsó maradékát,már az anyaméhben megtanulja anyja példájából, hogy inkább alkalmazkodjon, fogadja el idegenek tanácsát, mint hogy saját belső hangjára hallgasson.
    A csepp lényhez az anyaméhben,-mint csodaországban-kérés nélkül áramlik elegendő mennyiségben minden, amire csak szüksége van az élethez, semmit sem kell kérnie,nemhogy tenni érte valamit. Aki ebben, a spirituális szempontból legfontosabb szakaszban nem tud eleget magába gyűjteni ebből a paradicsomi érzésből, gyakran felnőttként is irreális álmokat kerget egy csodálatos világról, ahol gazdagon élhet munka nélkül. Bár valóban létezik e tejjel mézzel folyó Kánaán, ahol a szánkba repül a sült galamb anélkül, hogy a kisujjunkat meg kellene mozdítanunk, csak az élet legelején, az anyaméhben, mert ez még nagyon közel van az egységhez.
    Az egységről alkotott kép, érzés, nem más, mint az anyaméhben megtapasztalt csodaország, amely élmény arra ösztönzi az embert, hogy később tudatosan törekedjen, a megosztott világból vissza, az egység felé...
    Akinek megadatik, hogy zavarok nélkül élje, gondtalanul élvezze ezt az életszakaszt, annak a lelke egynek érzi majd magát a földanyával, nyíltan fog közeledni a világhoz is.
    Az anya, és a gyermek harmóniája tükrözi azt a belső és a külső közötti összhangot, amiről egész életünkben álmodunk. Bármit teszünk is későbbi életünkben, minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a lehető legoptimálisabban alakítsuk magunk számára a külvilágot, hogy az mindinkább emlékeztessen a csodavilág-állapotra.
    A magzatburok belsejében földszínűek és fakók a tónusok, mert az anya hasfala, és a méhfal megszűri a kintről jövő fényt, és sötétté varázsolja a színeket. E korai világ puha határfelületei finoman, és rugalmasan követik a magzat mozgását. a gyermek érzékei alig kapnak ingereket, nyoma sincs a későbbi ingerostromnak, valószínű, azért olyan fogékony, és éber a magzat.
    A harmadik hónaptól, bezárja már jól fejlett szemét, és -ma már mérhetően-álmodozik....

    E korai szakaszban, a tudatos anya, messzemenőkig megvédheti gyermekét a kapcsolati zavarok vagy anyagi problémák okozta külső fenyegetéstől, ha érzelmileg feltétel nélkül mellette áll.-még akkor is, ha nincs körülötte zavartalan harmónia. A gyermek, ugyanis lényegében édesanyja érzésein keresztül érzékeli a világot, és amíg az anyja odaadóan hordja magzatát, aligha kínozzák a gyermeket intellektuális kétségek.
    Mivel a magzat, az anyán keresztül mindent nagyon intenzíven él meg, úgyis fejleszthető az őstudata, hogy az anya örömét leli a természet vagy a kultúra szépségében, és önfeledten átadja magát ennek az érzésnek. a négy természeti elemmel való találkozás is felemelő tapasztalat lehet, felvidíthatjuk az édesanya, és a születendő baba lelkét zenével, vagy belső képekkel is. Nagy lehetőséget kínál a lelki képvilágba tett utazás, mert segítségével, szinte minden külső baj megoldható. Különösen szerencsés ez, ha az anya közvetítésével, az apa is megtudja szólítani a gyermekét.
    Mindenekelőtt a várandósság korai szakaszában fontos, hogy úgy viselkedjünk és oly módon alakítsuk ki az életünket, hogy születendő gyermekünknek kedvet teremtsünk az élethez.
    Ekkor a leghitelesebb, ha az anya valóban élvezi az életet, örömét leli abban. nagymértékben segíti az ősbizalom kialakulását, ha szülők nyitottak, és mindketten felkészülnek az áldott állapotra. Segít persze a maga kilenc hónapos "egy testben élés" is. Az legyen ennek az időszaknak az alapgondolata, hogy felemelő és csodálatos oldaláról ismertessük meg a gyermekkel eljövendő világát..."

    folyt köv.

    (forrás: Rudiker Dahlke, Margith Dahlke, Volker Zahn: Út az életbe-a születés teljessége-)

    Vitaminok és nyomelemek jelentősebb növényi forrásai

    Vitamin

    Jelentősebb forrásai

    A (retinol)

    Répa, paradicsom, kelkáposzta, spenótlevél, brokkoli, cékla,
    sárgabarack, áfonya, sárgadinnye, csipkebogyó, zeller, csalán,
    petrezselyem, kelkáposzta, fokhagyma

    B1 (tiamin)

    Olajos magvak, dió, mogyoró, gesztenye, búzacsíra, napraforgó,
    paradicsom, uborka, kelkáposzta, répa, csalán

    B2 (riboflavin)

    Gabonafélék, búza, kukorica, burgonya, sörélesztő, saláta,
    káposzta, aszalt szilva

    B3 (niacin)

    Minden nyers zöldség, karalábé, paradicsom, füge, szilva, dió,
    búza

    B5 (pantoténsav)

    Narancslé, búzacsíra, sörélesztő, olajos magvak
    (még: méhpempő)

    B6 (piridoxin)

    Burgonya (héjában sütve), búzacsíra, sörélesztő, napraforgó,
    káposzta, vöröshagyma

    B 12

    Sörélesztő, búza, malátaméz, barnarizs, szójalecitin, algák

    C (aszkorbinsav)

    Citrusfélék, csipkebogyó, fejes káposzta, brokkoli,
    nyers petrezselyem, paradicsom, kelkáposzta, csalán

    D (kalciferol)

    Zabpehely, búzacsíra, hidegen sajtolt olaj, sörélesztő

    E (tokoferol)

    Napraforgó, mandula, szójaolaj, dió, búzacsíra, brokkoli, kel,
    spenót, gabonafélék

    H (biotin)

    Dió, sörélesztő, barnarizs, mák, mogyoró, lencse, ribizke

    K

    Csalán, lucerna, szójaolaj, pórsáfrány, tengeri hínár

    P

    Citrusfélék, szőlő, sárgabarack, paprika, szeder, cseresznye,
    csipkebogyó, citrom, hajdina

    U

    Csalán, nyers káposzta, káposztalé

    Nyomelemek

    Jelentősebb forrásai

    Szelén (Se)

    Lilahagyma, spárga, búzacsíra, búzakorpa, paradicsom, brokkoli

    Vas (Fe)

    Nagycsalán, kamillagyökér, ánizs, gyümölcsök, erdei szamóca,
    mák, csalán, őszibarack, dió, bab, spárga, zabpehely

    Kalcium (Ca)

    Búza, szezámmag, csalán, káposzta, petrezselyem, narancs,
    mandarin, hagyma, mák, szójabab, amerikai mogyoró, dió,
    napraforgó, szárazbab

    Magnézium (Mg)

    Zab, csalán, füge, citrom, grapefruit, kukorica, mandula, dió,
    olajos magvak, alma, minden zöld növény

    Nátrium (Na)

    Árpa, cékla, sárgarépa, articsóka

    Kálium (K)

    Rozs, citrusfélék, paradicsom, vízi torma, menta, napraforgó,
    banán, burgonya

    Cink (Zn)

    Rozscsíra, búzakorpa, zabpehely, mandula, datolya, csalán

    Réz (Cu)

    Csalán, szárazbab, borsó, búza, szilva

    forrás:Napfényes Alapítvány

    2009. július 10., péntek

    Rakott vajbab

    Picture Captions
    [Caption.iT - Face in Hole]


    Mióta Hugomum felajánlotta,hogy publikálhatnék az új blogjában,sokat gondolkoztam,milyen recepttel járuljak hozzá a tartalomhoz.Nem főztem mostanában semmi olyat,ami kifejezetten gyerekbarát kaja lenne.Ez az étel is csak átlagos ebédnek készült,de a napok óta alig evő fogzó kisfiamnak nagyon bejött.Szokás szerint kitálaltam Neki és vártam,hogy ellöködje és képeket vágjon.De nem ez történt,hanem két kézzel nekiállt tömni a szájába az ételt:) Íme a recept:
    Rakott vajbab

    Hozzávalók:
    • fél kg vajbab
    • fél kg rizs
    • 3 dl tejföl vagy tejszín
    • 1 kis fej vöröshagyma
    • 3-4 gerezd fokhagyma
    • tengeri só
    • kapor
    • majoranna
    • fehér bors
    • piros paprika
    • olaj
    • marék liszt
    • 30 dkg sajt
    A vajbabot egy-másfél centis darabkákra vágom,megmosom.A hagymákat felaprítom,olajon megfuttatom.Piros paprikát szórok rá és beleteszem a vajbabot annyi vízzel,ami ellepi.Mintha pörköltet csinálnék.Belerakom az apróra vágott kaprot és puhára párolom.Közben megpárolom a rizst is.Mielőtt megpuhul a vajbab,fűszerezem.Kikeverem a tejfölt/tejszínt a liszttel és belehabarom a pörköltszerűségbe.Felöntöm vízzel,hogy legalább 2 ujjnyira ellepje a vajbabot.Beleforgatom a rizst.A tetejét megszórom vastagra reszelt sajttal és előmelegített sütőben narancssárgára sütöm.

    Testünk építőkövei I. Proteinek


    Ahhoz, hogy megértsük hogy mitől, hogyan fejlődik gyermekünk, meg kell ismernünk az optimális tápanyagokat. Már mindnyájan hallottunk proteinekről, szénhidrátokról, zsírokról és rostokról, de hogy pontosan hogyan, és miért szükségesek a szervezetnek, nem mindig értjük.

    Az első és egyik legfontosabb építőkövek, a proteinek, másnéven szervezet téglái, és habarcsa.

    A proteinek, lényeges szerepet játszanak, a csontváz fejlődésében(beleértve a gyermek csontjait, porcait, ínszalagjait, fogait, és körmeit), illetve a hormonrendszerben, az agyban és az idegrendszerben lejátszódó kémiai folyamatokban.
    Minden állat-amelyik, repül, mászik, vagy úszik- elsődleges proteinnel rendelkezik. A másodlagos proteint, növényi forrásból nyeri a szervezet: diófélékből és magvakból, gabonából és babfélékből.Az emésztőrendszerben aminosavakká bomlanak, amelyek építőkövei a test minden sejtjének,és rendszerének.

    Protein nélkül testünk nem épülhet fel,a fejlődés, és növekedés korai szakaszában naponta nagy mennyiségű protein szükséges a szervezetnek, hogy biztosítva legyenek a test gyors növekedése miatt fellépő igények. A mondás szerint " apró magból, nagy fa nő" példázza a protein erejét az erős, és egészséges szervezet felépítésében.

    A nyolc alapvető aminosav:

    Összesen 22 különböző aminosav ismeretes, amelyek, az általunk elfogyasztott proteinek lebomlásának végtermékei. Ezek közül nyolcat alapvető aminosavnak hívunk,s mivel szervezetünk nem képes előállítani őket, az étrendünkkel kell, a szervezetbe bejuttatni.
    Az anyatejnek, csak az 1.5%-a protein, de ez elegendő ahhoz, hogy a gyermek megduplázódjék az első hat hónap alatt(de lehet az első három hónap alatt).
    Gyakran azt gondoljuk, hogy kiadós proteinbevitel szükséges, és beleesünk abba a hibába, hogy a túl sok, jobb a túl kevésnél. A protein egyféle sav a szervezetben, és a felesleg túlterheli a fiatal gyermek veséjét.

    A gyermekeknek legmegfelelőbb proteinek:

    sajt, tojás, joghurt, kefir, húsok, halak, birsalma, lencse, zab, köles(legújabb kutatások szerint ebben benne van az összes esszenciális aminosav),magvak, diófélék (kivéve, a mogyorófélék), szójatermékek,beleértve a szójatejet, és a tofut(szójatúró),tej(bár ez sajnos már korántsem élet, erő, egészség), és a zöldségekből származó proteinek.

    2009. július 9., csütörtök

    Az anya-gyerek kapcsolat jelentősége a táplálás tükrében








    Az anya-gyerek kapcsolat a pszichológia egyik legkutatottabb területe. A laikusok is tudják, hogy az anya-gyerek kapcsolat különösen az első életévben (életévekben) meghatározó a gyermek fejlődése szempontjából. Minden későbbi kapcsolat mintája - mondják az analitikusok.

    Az első életévben az anya-gyerek kapcsolat alakulása következtében alakul ki az ősbizalom, amely a későbbi emberi kapcsolatok alakulását is befolyásolja.
    Az első életév történései, legfőképpen az anya-gyerek kapcsolat határozza meg, hogy a gyermek a későbbiekben bizalmat érez-e embertársai iránt. Ez a korszak (Erik Erikson szerint) az ősbizalom versus bizalmatlanság kérdését (krízisét) hordozza magában. A biztonságosan kötődő gyermekek 2,5 évesen többet exploráltak (a környezetüket tudatosan kikutatták), mint az érzelmileg kevésbé kötődő társaik. A környezet kikutatását, felfedezését célzó viselkedésük önállóan kezdeményezett volt. Tehát ez a korszak az autonómia (önállóság) kialakulását is megalapozza.


    A kötődés - a legújabb kutatások alapján ezt már biztosan tudjuk - már a méhen belül kialakul a magzat és az anya között.

    Az anyában való megkapaszkodás átvitt értelemben azt a fizikai és érzelmi biztonságot jelenti, amit az anya (gondozó személy) nyújt a csecsemő számára.

    Az embergyermek koraszülöttként születik a világra (szemben az állatkölykökkel), léte és biztonsága az anyától (az őt gondozó személytől) függ.

    A csecsemő megszületésekor már az anya ritmusvilágában él. Ismert számára az anya mozgási ritmusa, hangja, és legfőképpen a szívhangja (a méhen belüli tapasztalatok). Születése utáni ringatása ezért olyan megnyugtató és jó hatású fizikai és lelki állapotára.

    Nem véletlen, hogy az anyák úgy helyezik mellükre a csecsemőt, hogy az hallja a megnyugtató szívhangjukat.

    Egy éves korig tart a csecsemőkor, amely a méhen belüli élet folytatása abban az értelemben, ahogyan koraszülöttségről beszélünk az emberi csecsemőnél.

    Az anya-gyerek kapcsolat ebben az időszakban még egy szimbiotikus viszony attól függetlenül, hogy az anya tud-e még szoptatni, vagy nem. Az anya-gyerek kapcsolatot, illetve a gyermek fejlődését nem az határozza meg, hogy van-e a mamának teje, vagy már elfogyott.

    Az anya egyik fő funkciója, feladata a táplálás. Ugyanilyen fontos funkciója a gyermek számára a biztonság adása, amely megalapozza az ősbizalom kialakulását.

    A táplálásban fontos a megfelelő minőségű és összetételű tápanyagok adása, de ugyanilyen fontos a szoptatás vagy etetés során a gyermekkel a meghitt, intim kapcsolat fenntartása. Függetlenül attól, hogy az anya mellből vagy cumisüvegből etet (a hatodik hónaptól már kanállal is) az etetés biztosítja a gyermek számára az anyával való érzelmi kapcsolat (biztonság) megélését, átélését. Ezek az alkalmak újra és újra megerősítik a biztonságos érzelmi kötődést. Ha ez a kötődés már kialakult és zavartalan, a gyermek már késleltetni is tud. Az anya megjelenése a látóterében, az anya hangja megnyugtatja őt, abbahagyja a sírást, pedig éhes. Ebben az időszakban a sírás már differenciált, az anya pontosan tudja, hogy gyermeke azt jelzi, hogy éhes.

    A cumisüvegből való etetésnél is fontos a szokásos szoptatási helyzet megteremtése, ahol a csecsemő átélheti az anyával való meghitt kapcsolat ingeregyüttesét. A bőrérzékelés (az anya közelségének, simogatásának érzékelése) és a vesztibuláris (egyensúlyi) ingerek adása a csecsemő testi-lelki fejlődéséhez elengedhetetlen. A szoptatási-etetési helyzetben ezek mind megnyilvánulnak: az anya karjára helyezi a gyermeket (megbillenti, ringatja), miközben közel hajol hozzá. A 6-12 hónapos korban már a látás a fő érzékelési mód, tehát a csecsemő nézi az anya arcát, miközben eszik.

    Egy éves korig jó lenne, ha minden anya kizárólag a gyermekneveléssel tudna foglalkozni, mert ez a korszak meghatározza a gyermek későbbi testi-lelki fejlődést.

    Ez nem jelenti, azt, hogy az anyának minden percet a gyermek életterében kell töltenie. A biztonságosan kötődő gyermek ebben a korban már önállóan manipulál, játszik a keze ügyébe helyezett tárgyakkal, játékszerekkel. Ebben a korban a gyermek a cselekvésen keresztül fedezi fel a világot.

    Ha az anya és a gyermek jól egymásra hangolódtak, az anya jól érzékeli a gyermek jelzéseit, és megfelelő módon reagál rájuk.

    Az anyának nagyon fontos funkciója a csecsemőkorban, hogy a gyermeke negatív érzéseinek, élményeinek méregtelenítőjévé váljon. Ehhez csupán annyit kell tennie, hogy a gyermek sírásása megnyugtató viselkedéssel reagáljon. Ezzel biztosítja a gyermek számára azt az élményt, hogy a világ nem egy veszélyes, hanem egy biztonságos hely. Ez az anyai „holding" funkció. Ha az anya erre nem képes (akár saját gyermekkori sérülései miatt), akkor ezzel ellentétes viselkedést produkálhat. Gyermekétől várja azt, hogy megnyugtassa őt, visszajelezze számára, hogy ő egy jó anya. Ez kölcsönös elégedetlenséghez és dachoz vezethet. Ekkor beszélünk rejtett érzelmi elhanyagolásról, ami veszélyezteti a baba egészséges személyiségfejlődését, és pszichopatológiai történésekhez vezethet.(Sok ilyen pacienssel találkozunk a rendelőben, akiket anyjuk saját szükséglete kielégítésére használt).

    Az anyai táplálás tehát testi és lelki dolog is egyben. A táplálék minősége meghatározza az egészséges testi (és lelki) fejlődést, ahogyan az anya a táplálást végzi, meghatározza (vagy legalábbis erősen befolyásolja) a gyermek személyiségfejlődést.

    Problémák lehetnek: pl. a „túletetés" mint szeretetkifejeződés, vagy a gyermeknél rossz tanulási folyamat kialakítása: az anya a gyermek minden panaszos reakciójára táplálással reagál. Ez a gyermek azt tanulja meg, hogy később minden negatív testi és lelki élmény megszüntetésére az evést fogja választani. Ez a későbbi táplálkozási zavarok megalapozója.

    Ebben a korban alapozódik meg a „rossz evő gyerek," aki azt tanulja meg, hogy a szülők kedvéért kell ennie, holott a táplálkozás egy örömteli tevékenység. Ha ezt kívülről erőltetik, akkor a gyermek megtanulhatja, hogy az evést hatalmi célokra is lehet használni. A szülők hatalmi pozícióból etetik őt, ő pedig hatalmat gyakorolhat a szülők felett úgy, hogy nem eszik.

    A táplálásnál, jó, ha szülő figyelembe veszi a gyermek preferenciáit: amit a csecsemő nagyon nem szeret, azt ne erőltessük, mert akkor kialakul az előbb említett hatalmi harc. Kísérletek bizonyítják, hogy ha a csecsemő-gyermek rendelkezésére állnak különféle ételek, és ő választhat belőle, akkor összetételében magához veszi azokat a táplálékokat, amelyekre a szervezetének szüksége van.


    Az anya-gyerek kapcsolat az anya oldaláról
    A szoptatással kapcsolatos mítoszok, tévhitek mindig is erősen befolyásolták az anyai szereppel történő elégedettséget. Ma újra előtérbe kerültek azok a nézetek (főleg az értelmiségi körökben), hogy minél tovább szoptat az anya, a gyermek fejlődése annál zavartalanabb. Ez azoknál az anyáknál okozhat belső konfliktust, akik - önhibájukon kívül -néhány hónap elteltével már nem tudnak szoptatni. Ilyen kor nagyon erős bűntudat jöhet létre, az az érzés, hogy emiatt ő nem elég jó anya.

    A bűntudat szorongóvá teheti az anyát, és ez csökkentheti kiegyensúlyozottságát, ami az anyai szerepre is kihat. Azt szoktuk mondani az anyákkal való beszélgetés során mint fő elvet: Minden gyereknek szüksége van egy kiegyensúlyozott, boldog anyára.

    Ezeket a tévhiteket felvilágosítással, tanfolyamokkal lehetne eloszlatni. Ahogy egyre inkább teret nyer a méhen belüli anya-gyerek kapcsolat fejlesztése vagy a természetes (háborítatlan) szülés fontossága, ugyanúgy szükség lenne a hattól tizenkét hónapos csecsemők táplálásának és egészséges fejlődése egyéb feltételeinek kutatására, és a tévhitek - különösen a szoptatással, tápszerekkel kapcsolatos tévhitek eloszlatásra. Ugyancsak ilyen tévhit lehet az is, hogy ha a gyermek már úgysem szopik, akkor mindegy, hogy ki eteti (például ezt is a bébiszitterre lehet bízni).

    Kétségtelen, hogy korunkban az anyákra nagyobb terhek nehezednek annak következtében, hogy minden szerepükben egyszerre szeretnének helytállni. Sokszor tapasztaljuk azt, hogy az anya - bár gyermeke még nem érte el az egy éves kort - már dolgozik, miközben abban az illúzióban ringatja magát, hogy gyermekét neveli. (Pl.: Otthon dolgozik, de egy másik emeleten és egész nap a bébiszitter gondozza gyermeket. (Amerikai példa)

    Ennél sokkal jobb megoldás - ha az anya megteheti - hogy egyéves koráig a gyermekgondozás feladatának szenteli magát. Ez az együtt töltött idő később megtérül, mert ekkora már kialakult és megalapozódott a harmonikus anya-gyerek kapcsolat, a gyermek oldaláról kialakult egy ősbizalom. Egy olyan nyitottság a világ felé, ami az egészséges fejlődés alapköve.

    Ha az első életévben az anya valóban a gyermekére tud koncentrálni (etetéskor nem mással beszélget, nem a tévét nézi), akkor az anyai szerep magabiztossága nála is kialakul, mert látja a gyermek egészséges testi és lelki fejlődését.

    Kugler Gyöngyi, klinikai szakpszichológus